Hogyan gyógyulhatunk a telefonunk segítségével?
A digitális egészségügyi rendszer segítségével nem kell többé papíralapú receptre várnunk: a háziorvosunk egyszerűen feltölti a vényt a felhőbe, amit aztán a patikában kiválthatunk. Emellett az ellátóink a hálózaton keresztül nyomon követhetik kórtörténetünket egész életünkre visszamenően, ezért nem feltétlenül szükséges magunkkal vinnünk a leleteinket az orvoshoz. Ez csak néhány példa arra vonatkozóan, hogy miként teheti hatékonyabbá az egészségügyi ellátást a digitalizáció.
„A COVID-járvány alatt elterjedtté váltak a telemedicina szolgáltatások, ami jelentősen meggyorsította a betegellátást. A különféle aktivitásmérő eszközök, okosórák, applikációk nagyon hasznosak lehetnek a megelőzés szempontjából. Ha pedig már van valamilyen krónikus betegségünk, akkor nagyon fontos, hogy rendszeresen monitorozzuk otthon az állapotunkat. Vannak olyan eszközök, amelyek ezeket a mérési eredményeket képesek azonnal továbbítani az orvosunknak” – mondja Tóth Tamás, aki szerint a jövőben akár ez alapján kaphatunk majd orvosi ellátást.
A szakértők emellett bemutatták az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér működését, ahol mindenféle egészségügyi adatunkat elérhetjük, és azokat a digitális eszközöket, amelyekkel javíthatunk életminőségünkön.
Minden héten új epizóddal jelentkezünk, az új részekért kövessenek minket Spotify-on és Facebookon!