Vissza a Tudástár oldalra

Ki volt Steve Jobs, és mit köszönhetünk neki a digitális világban?

Közzétéve: 2022. október 14.
Olvasási idő: 8 perc

Steven Paul Jobs 1955-ben született San Franciscóban, Kaliforniában. 1976-ban, társalapítója volt az Apple-nek, amelyet – az informatikai forradalomba vetett messianisztikus hitével – a világ legértékesebb vállalatává tett.

Az 1979 júniusában piacra dobott Apple II Plus számítógép monitorral és lemezmeghajtókkal

Steve Jobs az elsők között ismerte fel a hetvenes évek közepén, hogy a számítógép a szélesebb közönség számára is vonzó lehet, erre alapozva garázscéget alapított barátjával. A később szintén híressé vált mérnök-programozó, Steve Wozniak tervezte a személyi számítógépeket, az Apple I-et és II-t, az Apple Lisa-t és ő segített megalkotni a Macintosh-t is. A felhasználóbarát Mac elsőként tartalmazott billentyűzetet, egeret és grafikus kezelőfelületet.

Az időközben tőzsdei céggé alakult vállalat munkatársai már abban az időben is karizmatikus fejlesztőzseniként tekintettek Jobsra. Ugyanakkor képtelen volt elfogadni, ha bárki megvalósíthatatlannak tartotta a vízióit. Összetűzésbe keveredett az Apple igazgatótanácsával és vezérigazgatójával is, emiatt 1986-ban távoznia kellett az általa alapított cégtől.

Jobs új vállalkozása, a Pixar Stúdió elkészítette az első 3D animációs mozifilmet, a Toy Story-t, amely hatalmas nyereséget hozott számára.

Az Apple egyre unalmasabb gépei azonban nem tudták tartani az árversenyt az olcsó PC-kre telepített Microsoft-termékekkel. Ezért felkérték Jobsot, segítsen talpra állítani a céget. Steve Jobs 1997-ben vezérigazgatóként tért vissza. Jony Ive angol formatervezővel összefogva belekezdett az Apple termékpalettájának teljes átalakításához. Első nagy dobásukkal, az iMac számítógépcsaláddal 1998 elején forradalmasították az ipari formatervezést, és megteremtették a divatos digitális eszközök trendjét. Az év végére már az iMac-ből adtak el a legtöbbet Amerika-szerte. A rá következő évben a – szintén élénk színekben pompázó – iBook, a diákoknak készült laptop érkezett, majd a robosztus G4 asztali számítógép.

Jobs jövőbelátó meglátásai néha értetlenséget, maró kritikát vagy ironikus fogadtatást váltottak ki a szakma és a sajtó képviselőiből. Az idő azonban őt igazolta, szerethető termékei kultikussá váltak, miközben a számítógépes iparág csak a nyomdokaiban járt.

Kreativitás és szenvedély

Steve Jobs egy nagyméretű Apple okostelefonmakett előtt

A 2000-es évektől a „mindent egybe építeni” törekvés, a futurista dizájn és az innovatív macOS meglódította az Apple eladásait, és a vállalatot ismét a csúcsra röpítette.

2001-re kiforrott az új piaci stratégia: az Apple eszközei a digitális élet központját képezik, amelyek a felhasználó számára egyszerű kezelhetőséget és a lehetőségek maximális kiaknázását nyújtják.

Az Apple a nagy érintőkijelzős iPhone-nal és előfizetői modelljével újrarendezte a telekommunikációs piacot. Az iPod digitális zenelejátszó termékcsalád szintén forradalmi újításnak bizonyult, mert általa először kapcsolódhattak a Windows-felhasználók egy Apple termékhez. Az iTunes Store bemutatásával pedig az illegális zeneletöltés legális alternatíváját teremtette meg az Apple a lemezkiadók, az előadók és a zenerajongók számára.

One more thing

A piacon elsőként, 2007-ben mutatták be a 802.11n wifi-bázisállomásukat, és megjelent az Apple TV, amelyet az otthoni szórakozás központjának szántak. No, és még egy dolog (Jobs szavajárásával: one more thing): az Apple 2007-ben újra feltalálta a telefont. A „forradalmi” és „varázslatos” iPhone képességeit ecsetelő bemutatón ismét megnyilvánult Jobs őszinte rajongása az új termék iránt.

Amíg az Apple a piaci igényeket követte, kudarcot vallottak a termékei, ám amikor Jobs visszatért, újra ő diktálta a trendet. Steve Jobs karizmatikus vezetésével és fantasztikus látnoki képességeivel az „almás cég” ismét nyereségessé és a piac első számú fejlesztőjévé vált.

Ez a laza, farmernadrágos, fekete pólós zseni valójában nem feltaláló volt, hanem a már létező technológiák újragondolásával megalkotta a digitális eszközök legtökéletesebbjét, és szuggesztív kommunikációjával képes volt az emberek tömegeiben igényt teremteni ezekre.

Betegség, visszavonulás

Steve Jobsnál a hasnyálmirigyrák egy ritka formáját diagnosztizáltak 2003-ban. Jobs kisebb-nagyobb megszakításokkal ugyan, de továbbra is szerepet vállalt a cég vezetésében. 2010-től, az iPad-et – mint a mobil szórakoztató tartalomfogyasztás új eszközét – még ő jelenthette be. 2011 nyarán lemondott ügyvezetői pozíciójáról, és a jelképes elnöki tisztet töltötte be, az irányítást pedig átadta Tim Cooknak. 2011. október 5-én hunyt el.

Életét számos dokumentum- és játékfilm, valamint könyvek egész sora őrzi. 2022-ben posztumusz elnyerte az Egyesült Államok legkiemelkedőbb polgári kitüntetését, az Elnöki Szabadságérmet.

Steve Jobs emlékezete

Steve Jobs évtizedeken keresztül iránytűként mutatta a digitális világ fejlődési útját, mindmáig hiányzik az iparágban egyedülálló látnoki képessége.

A világ minden tájáról több mint egymillió ember már megosztotta gondolatait és érzéseit Steve Jobsról. Ossza meg sajátját a rememberingsteve@apple.com címen.

A digitális eszközök és a mobilnet könnyebbé teszi a mindennapokat, új ablakokat nyit a világra és segítséget nyújt az élethosszig tanulásban. Vágjon bele Ön is a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság segítségével a netrefel.hu oldalunkon!