Sharenting: legyünk tudatosak az ünnepek alatt is!

Korábbi cikkeinkben foglalkoztunk a kiberbűnözés és az álhírek kockázataival, azonban fontos tisztában lennünk azzal, hogy vannak olyan helyzetek is, amikor észrevétlenül és akaratlanul okozhatunk gondot szeretteinknek vagy akár saját magunknak. Az egyik ilyen jelenség az úgynevezett sharenting. A fogalom angol eredetű „share” (a közösségi médián való megosztásra utaló tevékenység) és a „parenting” (szülőség) szavakból tevődik össze.  Sharentingről akkor beszélhetünk, amikor egy szülő nagy mennyiségben posztol tartalmakat gyerekéről az interneten.

Mi sem természetesebb, hogy szülőként, nagyszülőként mindennél büszkébbek vagyunk gyermekeinkre, unokáinkra. Régebben még a pénztárcánkban őrizgetett képeket mutogattuk egymásnak a családtagjainkról, az internet és a közösségi média térhódítása, azonban ezt is átformálta. Ma már gyakran az interneten osztjuk meg családi eseményeinket, szeretteink sikereit. Ugyanakkor az örömteli pillanatokban nem mindig gondolunk arra, hogyan is formáljuk ezzel szeretteink digitális lábnyomát, milyen képet festünk róluk (gyakran beleegyezésük vagy akaratuk ellenére) az online világban.

Az Unicef ezen jelenséggel foglalkozó, preventív videójának statisztikái alapján egy 12 éves gyerekről hozzávetőlegesen 1300 db fénykép található az interneten, ezek a fényképek pedig bárki által felhasználhatók, így könnyen kerülhetnek illetéktelen kezekbe, illetve válhatnak visszaélés alapjává.

Összegyűjtöttünk öt szempontot, amelyeket végig gondolva tudatosabban posztolhatunk gyerekeinkről vagy unokáinkról.

1. Gondoljuk végig, hogy miért is szeretnénk megosztani az adott képet!

Az internetre felkerülő képek és egyéb tartalmak a különböző biztonsági beállítások ellenére sem teljesen privátak, és egy kép a törlése ellenére is hagy maga után nyomokat az interneten, így végérvényesen nem távolítható el. Fontos, hogy tisztában legyünk vele a gyerekünket ábrázoló kép, hivatalosan nem a mi tulajdonunkat képezi, hanem gyerekünkét. Ezért érdemes alaposan végiggondolni, hogy miért is szeretnénk posztolni az adott képet - fogalmazzuk meg magunknak az érveket, hogy miért lényeges, hogy az elkészült fotó felkerüljön az internetre. Ha nem találunk rá nyomós indokot, érdemes fontólóra venni, hogy inkább megőrizzük azt magunknak és az igazán közeli hozzátartozónak.

2. Mit szólnánk, ha magunkról látnánk hasonló képeket az interneten?

Bár ez nagyon szubjektív kérdés, hiszen egyénileg eltérő, ki mit enged kitenni magáról a világhálóra, azonban vannak olyan helyzetek, ahol segítséget nyújthat, ha egy adott fénykép főszereplőinek helyzetébe képzeljük magunkat.

Örülnénk – e, ha félmeztelen, vagy akár más szempontól előnytelen fényképeket posztolnánk rólunk a beleegyezésünk nélkül?

Örülnénk – e, ha egy etetőszékben ülve, egy tál spagettivel a fejünkön vigyorogva látnánk viszont magunkat az interneten?

Vajon a most csecsemőkorban járó gyermekünk évekkel később, ha meglátja a róla készült posztokat, nem érez-e szégyent, vagy nem okoz-e neki kellemetlenséget, ha szembe találkozik a világhálón saját fényképeivel?

Ha a feltett kérdésekre nemmel válaszoltunk, ugyancsak jobb, ha az elkészült fotó inkább a családi album oldalait díszíti.

3. Érheti gyermekünket atrocitás vagy kellemetlenség?

A korábban kifejtett pontokhoz szorosan kapcsolódik a kérdés, hogy gyermekünket érthet-e bántalmazás, vagy kirekesztés saját közösségében, vagy bárhol máshol? Teljesen más dolog egy előnytelen, vagy komikus képet vagy történetet megosztani a vasárnapi ebédnél a szűk családi kör jelenlétében, mint megosztani az interneten, ahol bárki számára elérhetővé válhatnak a tartalmak néhány kattintással. A gyermek- és kamaszkor az ilyen helyzetek elkerülése mellett is törékeny időszak egy fejlődő személyiség számára, amelyre maradandó traumaként nehezedhet egy-egy nem kívánt nyilvánosságra hozott kép kapcsán kapott internetes komment vagy iskolai bántás, megalázás.

4. Ha egyetlen indok is akad az ellen, hogy kirakjunk egy képet, inkább kerüljük annak megosztását!

Gondoljuk végig, hogy van-e olyan személy a világon, akinek nem kellene látnia a kitenni kívánt képet. Amennyiben egy ilyen embert is meg tudunk nevezni, ne tegyük nyilvánossá a fényképet. Ez első olvasatra elég szélsőségesnek tűnhet, azonban a modern világban mind a cégek és munkáltatók, mind új ismeretségek és randipartnerek esetében is gyakori, hogy egy új emberrel való megismerkedés után az interneten található információkkal és képekkel egészítik az adott személyről alkotott képet (vagy akár még egy állásinterjú vagy randi előtt rákeresnek az illetőről fellelhető internetes tartalmaknak, hogy benyomást szerezhessenek róla még a személyes találkozót megelőzően.) Igyekezzünk tisztán tartani gyermekünk digitális lábnyomát, sőt a legokosabb döntés, hogy ráhagyjuk, hogy ő kezdje kialakítani azt, amikor igénye van rá.

5. Sokkal sötétebb helyzetekhez vezethet, mint gondolnánk

Tekintve, hogy az interneten található képek könnyen letölthetők, pár kattintással megszerezhetők: nem csak az úgynevezett bullying (internetes, online zaklatás) áldozatává válhat gyermekünk, hanem a bántalmazáson túl akár az úgy nevezett dark webre is beszivároghatnak a róla közzétett tartalmak. Az online térben keringő gyermekfotók könnyen válhatnak pedofil visszaélések tárgyává. Az ilyen bűncselekmények mögött meghúzódó szervezeteket és személyeket nagyon nehéz lenyomozni és előállítani. Óvatlan döntéseinkkel se segítsük ezeket a visszaéléseket, tegyünk meg mindent gyermekeink lelki épsége és biztonsága érdekében.

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem oszthatunk meg képeket vagy videókat családtagjainkról, hiszen az internet korábban elképzelhetetlen lehetőséget teremtett a kapcsolattartásra, melyeket célszerű kihasználnunk. A kulcsszó itt is, mint oly sok helyzetben, nem más, mint a tudatosság: legyünk tisztában a lehetséges hátulütőkkel annak érdekében, hogy tudatos döntéseket hozhassunk. Elterjedt gyakorlat, hogy a megosztani kívánt pillanat hangulatát átadó képet választunk a megosztásra, ahol a fókusz inkább a környezetre kerül, gyermekünk arca pedig nem látható profilból.

A szülők, nagyszülők felelőssége, hogy milyen képek kerülnek ki a kisgyermekekről a világhálóra, hozzunk ebben felelőségteljes döntést. Amikor pedig már elég idős hozzá a gyerek, egyeztessünk vele a fotó megosztásáról, és tartsuk tiszteletben a véleményét. Kamaszokkal érdemes egyébként is beszélgetést kezdeményezni a témában, hogy megismerjük, ők hogyan gondolkodnak erről, milyen képek, milyen körben való megosztásához járulnak hozzá.

A fenti jótanácsok betartásával nagyban csökkenthetjük a kiskorú szeretteinkre leselkedő veszélyeket, a kellemetlen helyzeteket és önfeledten élvezhetjük az ünnepi időszakot.